Pszichikai összefüggések – A kéz térképe

Home » Gyógymódok » Pszichikai összefüggések – A kéz térképe
a kéz térképe

a kéz térképeKöztudott, hogy az egyes gerinccsigolyák közvetlen kapcsolatban vannak a vegetatív idegrendszerrel, ezáltal biztosítva a vázrendszer és a belső szervek megfelelő működését!
Kevésbé köztudott azonban, hogy a csigolyák és a hozzájuk tartozó porckorongok megbetegedései jelentős mértékben összefüggenek a lelki-pszichés megterheléssel! Olybá tűnik, a gerinc, mint fő “tartó oszlopunk”, nem tud különbséget tenni aközött, hogy a rá nehezedő súly fizikai vagy épp lelki jellegű e!

A modern orvostudomány csak az utóbbi időben kezdte felfedezni ezeket az összefüggéseket – „Az állandó belső feszültség és görcsös állapot az izomzatban a nyugalmi tónus megváltozását okozza, ami növeli a porckorongokra ható nyomást, és ezáltal porckorong bántalmakra hajlamosító tényezőnek tekinthető.” (Eichler) – ám a több, mint kétezer éves keleti medicina már időtlen idők óta alkalmazza az alábbi megállapításokat!

 

Gerinc-és porckorong bántalmaknál tehát,- a fizikai tünetenyhítés mellett – elengedhetetlen feltérképezni a háttérben megbúvó lelki tényezőket, hisz a probléma csak akkor fog jelentősen javulni, és tartósan megszűnni!

 

 

Clip to Evernote

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Calendar

May 2019
M T W T F S S
« Feb    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Utolsó hozzászólások

Információ

Név: Bodó-bán János
Telefon: +36-30-9529761
E-mail: bodoban@gmail.com
Weboldal: www.csontrako.com

Időpont egyeztetés: +36-30-9529761

Helyszín:Tokaji Egészségház
3910 Tokaj
Bodrogkeresztúri út 46.


Helyszín: Magita Szálló, Erdőbénye
3932 Erdőbénye
Mátyás király utca 49.
Minden jog fenntartva! www.csontrako.com @ 2013